Alsónemesapáti

Szerző: Közzétéve:

Valaha három Nemesapáti nevű falu vagy falurész is volt, délről észak felé haladva Alsónemesapáti, Középnemesapáti és Felsőnemesapáti. A település első fennmaradt írásos említése (akkor még Istvánszeg néven) 1370-ből való. A 15. században több nemesi család (Egerváriak, Gerseiek, Marcaliak, Deákok) is rendelkezett birtokkal Nemesapátiban. A 16–17. században a törökök többször feldúlták, de a település nem néptelenedett el. A reformáció korában lakossága református hitre tért, a 18. század elején azonban rekatolizált. A 18. században gyorsan fejlődött. 1753-ban új templom, 1777-ben iskola nyitotta meg kapuit Nemesapátiban. A 19. században több zsidó család is a településre költözött, ahol a domináns földművelés mellett egy szerény iparos réteg is létrejött. Alsónemesapáti 690 lelket számláló település. A Szévízészak-déli völgyében hosszan terül el, egy kilométerre a 76-os jelzésű úttól, Zalaegerszegtől 7 km-re. A települést a Szombathelyet Nagykanizsával összekötő vasútvonal érinti, a megyeszékhely autóbusszal, gépkocsival 5-10 perc alatt elérhető. Szorgalmukkal, törekvéseikkel, mikor a Szent László okiratában említett Nemesapáti határából 1927-ben kivált a község. Az apáti emberek összefogását, hitét hirdeti az 1989-ben avatott Magyarok Nagyasszonya római katolikus templom, amihez kétkezi munkájukkal, anyagi támogatásukkal is hozzájárultak. Iskola, óvoda, kultúrház, könyvtár, játszótér, sportpálya, a Bodza-tanya programjai, teljes közműhálózat biztosítja a komfortérzést, várja az ide költözőket. Orvosi rendelő, posta és élelmiszerbolt is működik. Civil önkéntesek segítségével évről évre virágosabbak, szebbek a terek. Családok, baráti társaságok kedvelt szabadidős helye lehet az újonnan kialakított Pillangódomb. A Bodza -tanya évente megrendezett füvésznapjáramég a környező megyékből is csapatosan látogatnak. A gyógynövényeket gyűjtők vagy kirándulni vágyók a Csicskenye, a Szeder és a Bodza túraútvonalakatlátogathatják. A helyi könyvtár, civil szervezetek, intézmények és az önkormányzat szervezte programok igyekeznek színesebbé tenni a település mindennapjait.
Az erdők-dombok ölelésében megbúvó falu idillje mellett a zalaegerszegi AquaCity Vízicsúszda-és Élménypark, a Balaton és Hévíz közelsége kiváló kikapcsolódási, kirándulási lehetőség az ide látogatóknak. Az 1930-as években Nemesapátihoz hasonlóan Alsónemesapátiban is takarékszövetkezet nyílt. A második világháborút követően a közeli Zalaegerszeg gyors fejlődése sok alsónemesapáti lakost átcsábított a városba, s a falu lakosságának jelentős része ma is naponta ingázik a megyeszékhelyre. Az utóbbi időben mindamellett növekszik a jelentősége a településen belüli, főleg vendéglátóipari vállalkozásoknak is, és a 10 kilométerre fekvő megyeszékhely, valamint a Balaton és Hévíz közelsége Alsónemesapáti vonzerejét is megnövelte a maguknak új otthont keresők szemében.
Forrás: www.alsonemesapati.hu

Kategóriák: Észak Zala